Mást mér fel, mint amire felmérés közben gondol
Van itthon fél kenyér.
Doboz tojás. Majdnem üres
mustárosüveg, félig teli ás-
ványvíz-űrállomás.
Nem sok minden van itthon voltaképp.
Már nem megy sehova.
Havazik ráadásul.
2 zsemle, tejszín, 2 doboz sör.
Ember, aki elfásul.
Vízszintesen zuhog a hó. A
karján, a vállánál pirosló hullafolt.
Úgy látszik, elfeküdtem,
gondolja. Vagy valami volt.
Vagy meghaltam. Pedig nem.
Hanem a párnahuzat gyűrődései.
Karosszékben ülő halott,
dunnába tekert donna,
ágyban fekvő hulla, kifestve.
Be van takarva, mintha-aludna,
de nem alszik, mert nincs még itt az este.
A pénztárosnő pont olyan komoly
arccal bámult a csinosan
becsomagolt párizsira,
mintha vélet-
lenül hozta volna így az élet.
Úgy nézett rá a boltba’,
olyan tökéletes sminkkel,
amint kell,
mintha felpattant voln’ egy lóra,
vagy mintha kirabolta
volna, csak mert visszalépett
egy palack kóla
miatt. Meleg van, prímán zár az ajtó,
az ablaktáblák is mindent kizárnak,
a találmányi hivataltó’
egész vagyont kaphatnak érte,
akik ilyen jó zárra várnak.
Régen kifestették azt, aki meghalt,
gondolja. De milyen régen, és mennyire.
Jó rég és nagyon – egyszóval régen.
Ez így bizony bizonytalanra
sikerült, nem mintha így akarta
volna. Bizonytalan ezen a téren.
Meg bármi téren. Fényképeztek is.
Volt az apjának egy jó kis gépe,
most ez jut eszébe – jut eszembe,
hogy képezzen fényt, aki jól lát –,
de hát miért ez mindennek a vége?
Miért jön mindenkivel minden szembe?
A bálnafaj 52 hertzen élvez
a tévé szerint, hallja a bemondót,
hogy egy csivavát felkap egy bagoly,
és hogy dinoszauruszok uralták
az ökoszisztémát, mert így akarták.
A pulóvere ujjával letör-
li – mondjuk nincs sok eredménye –
a képernyőt. Letör
a körme. Hiába törli, mégse,
innen oda, onnan meg ide
tolódó porszemek,
nagyjából ez. Volna a lényeg.
Lényegében nem bízik senkibe’.
Semmi nincs itthon. Csak a lélek.
Csak lélek. Abból mégis van elég.
Lélek remeg.
Mint aki belezúgott egy verembe,
mert rosszul mérte fel, amit
felmérés közben gondolt.
Csak nem ültem rá a szemüvegemre?
Néha, többi, jó a, rossz a
Aki leül, liheg,
ezen csodálkozik,
Gyulai Pál Vörös-
marty-könyvén néha
meghatódik, miért
olvassa, ezen is
csodálkozik, egyes
fűszálak a többi
fűnél jobban nőnek,
nehogy már ezen is
csodálkozni kezdjen,
nem egészen jó a
bal térde, most ezen
mégse csodálkozhat,
megy focizni, megy a
foci, pedig rossz a.
(Megjelent az Alföld 2024/7-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Éles Bulcsú grafikája.)
Hozzászólások